Légiutaskísérő lettem Dubaiban

Igen, tudom: majdnem 2 héttel le vagyok maradva... Nincs mentségem, lusta disznó vagyok és amikor visszaérek a hotelbe a tréning után inkább felmászok a tetőmedencéhez napozni és úszni, vagy beugrok a fitnesz terembe egy kicsit mozogni (amelynek következtében nem tudom másnap mozgatni a végtagjaimat, de erről majd később...). Igazság szerint mostanában sem az uszodát sem az edzőtermet nem látogattam, mivel a hétvégén az első nagy vizsgámra készültem (100%-os lett, virágokat az öltözőbe kérem küldetni...). A másik elfoglaltság, ami meglehetősen sok időt elvesz szabad óráimból: lakáskeresés. Ez nem egyszerű, legalábbis mindenképp alábecsültem a dolog nehézségét. De erről is majd később. Most lássuk mi történt a negyedik napon...

2011 május 22, Dubai, Taj Palace Hotel, 954-es apartman, hálószoba, ágy. Reggel 6 óra.

Sok mindent el lehet mondani rólam, csak azt nem hogy egy tipikus reggeli ember vagyok. Felkelek én reggel 6-kor vidáman, ha az előző nap a TV maci után már húzom a lóbőrt. Kis matekkal ki lehet számolni, hogy olyan 10 és 14 óra között mozog az alvásigényem. (Bár nem tudom mostanában a TV maci mikor kezdődik...) Erre mondják, hogy télen medve szeretnék lenni, nyáron meg pedagógus... Nos ezen a szép dubai vasárnap reggelen minden vagyok, csak friss nem. Előző este még dumaparti a többiekkel, aztán nadrág és ing vasalás egy olyan vasalóval, amivel még fogat mosni is jobban lehet, mint gyűrődéseket eltüntetni a ruháról. Nem baj, nem ijedünk meg, gőzölés következik á la Dubai. Ez a kis gyakorlat abból áll, hogy kiállok szépen a balkonra kezemben a kezelésre szánt ruhadarabbal, ez most épp egy csodás ing volt made in china. (Ezehésszá minimum!)  Gyönyörködöm a Deira nevű városrész esti fényeiben, amelyhez romantikus aláfestésként a hoteltől nem messze található mecset 297 darab hangszórójából áradó "műenzim" esti imája társul. (Valdahabrallamahdavvallaaaaaaaaaaaaaaiiiiiiaiiaaaaaaaaaaeeeuuuuuuuuuuubradhalllamahhhavaaaaaaiaaaaauuuu. Allah!) Nos, pár perc elég az orientális vallási kultúra ilyenféle befogadásából ahhoz, hogy közben az ing magába szívja az esti 36 fokos levegő 99%-os páratartalmát, és máris vasalható állapotba kerüljön. Gőzölés kész, Allah is jól van, irány vissza a hűvösbe és megdolgozzuk kicsit a vasalóval. Utána még egy kis netezgetés, értelmetlen mászkálás le-föl a szobában, TV csatornák nézegetése, hűtő periodikus időközönkénti kinyitogatása, hátha közben újraprodukálta magát az doboz finom Galaxy fagyi, amit már délután felzabáltam... Így el is telik az idő és már éjfél múlt... Mars az ágyba!

Nem értem a mobiltelefon gyártók miért nem tudnak valami olyan csengőhangot kitalálni a beépített ébresztő funkcióhoz, hogy egy vonzó fiatalos női hang a következőket közli: "Kedves Balázs, szép jó reggelt, remélem jól aludtál, de most ideje elkezdeni a napot, amelyhez mi, a S..y Eric..on dolgozói olyan módon járulunk hozzá, hogy elkészítettük a finom reggelidet és kávédat, amely kint gőzölög az étkezőben!" Tuti fénysebességgel  ugranék ki az ágyból. De nem! Csörög az az átkozott polifonikus tűzoltósziréna, én össze vissza kapálózok, tök sötét van, leverem a telefont az éjjeli szekrényről, azzal együtt az összes bekeretezett fényképet a szeretteimről, és még az éjszakára odakészített fél pohár víz is rám ömlik... What a difference a day makes - tartja Dinah Washington régi nótája, na ez a nap pont úgy indul, mint az elsős Pistike az iskolába, ahol tudja, hogy jól megverik a nagycsoportosok... Zuhany, közben borotválkozás (micsoda nagyszerű találmány a vízzel mosható elektromos borotva), fél kézzel törölközöm, a másikkal a kávét csinálom, a harmadikkal meg a fogamat mosom. Enni minek ilyen korán, bedobom a kávét ( "F@sz vagy fiam" - mondaná drága Apukám, ha látna...), és 7 óra 15-kor puccparádéban állok az ajtó előtt. Fél 8-kor a hotel lobby-ban tali a többiekkel és irány a HQ, azaz Headquarters, a cég főhadiszállása. A portás gyorsan fog nekünk 2 taxit, és már robogunk is a reptér felé. A dubai taxisokról tudni kell azt, hogy többségük Indiai, vagy az Indiától keletre található országokból jöttek. Van még egy tulajdonságuk azon felül, amit már az ezelőtti egyik posztomban ecseteltem (akcentus), nevezetesen az, hogy nem tudnak vezetni. Illetve tudnak, csak kicsit eklektikus stílusban. Valahogy minden taxisnak az a kényszerképzete van, hogy igenis Dubai utcáin rendezik meg a Mecsek Rally-t és a Forma 1 futamokat egyszerre. Az efféle közlekedési morál élettani hatásai abban merülnek ki, hogy mire megérkezünk HQ elé a teljes gyomortartalmam folyékony formában megjelenik a szájüregemben. A TAXI 1,2,3,4,5,6 cimű filmek összes autós üldözős jelenete a poros lába nyomába nem ér 5 perc taxizásnak Dubaiban. Nice ride... - megköszönjük a fuvart, kifizetünk valami borzalmas 20 dirhamot (egy ezres Forintban) és szépen bevonulunk a HQ épületébe. A cégről tudni kell, hogy még nincs két éves, nagyon gyorsan növekedik (2 év múlva 4-szer akkora lesz, mint most) és mint minden - a fejlődés szempontjából véve - baby cég kicsit még kialakulatlanok a körülmények. A HQ jelenleg a Dubai Airport egyik igazgatósági épületében kapott helyet, persze ideiglenesen. De már épül a szép új HQ, ami majd valamikor az év vége felé kész lesz és majd oda átköltözünk mindenestől. Most be kell érni ezzel. Na persze ez sem rossz, ha összehasonlítom az előző cégem központjával, és és föld...

Toporgunk hát az előtérben és várjuk, hogy jöjjön valaki, aki majd eligazít minket. Közben csodálattal nézzük a már aktív pilótákat, légiutas kísérőket akik épp szolgálatra jelentkeznek. Ők már túl vannak mindazon, ami nekünk még csak most kezdődik. Beterelnek minket egy közepes méretű tárgyaló terembe, ami raktár is egyben és szépen helyet foglalunk a nagy kör asztaloknál. Egy, kettő... tizenöt... Huszonnégyen vagyunk összesen. Megérkezik a mai nap házigazdája is, a HR osztály egyik vezetője, Abla. Kicsit én is kuncogtam az elején magamban, de nem, nem Ablak a neve. Ő egy hölgy. Félig liberalizált, ami annyit tesz, hogy nincs tetőtől talpig nindzsának öltöztetve, befigyel a farmer, de azért még van egy kis csador szerű kendő a fején. Abláról kiderül, hogy nagyon jó fej, itt született Dubaiban, amerikai egyetemen tanult, soha semmi köze nem volt a civil légi közlekedéshez, a céghez is csak az indulás idejére jött, de itt ragadt mert őt is megérintette az a bizonyos "kerozin illat". Jön a kötelező bemutatkozás, mindenki kap egy fehér A3-as kartonpapírt (egy hasonló Audinak azért jobban örültem volna) és van 10 percünk, hogy lerajzoljuk az életünk elmúlt 5 évét, és aztán egyenként elő is adjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mit csináltunk. Ez eltart egy darabig, vannak vicces és kevésbé vicces kis prezentációk, de alapvetően jó csapatunk lesz, ez már látszik. Vannak itt tapasztalt aviatikusok és teljesen újoncok is, 17 lány, 7 fiú. A nemzetiségeket tekintve Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Litvánia, Románia, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Kenya, Tunézia, Algéria, India, Sri Lanka és Bangladesh képviselteti magát. Egy kisebb VB-t simán rendezhetünk. A prezik után egy gyors cégbemutató, honnan indult, hová tart, piaci részesedés és a többi. Utána egy gyors kvíz arról, hogy mi mennyit tud az Arab félszigetről, a kultúráról, a vallásról, és magáról Dubairól. Kiderül, hogy mit jelentek a Emírségek zászlójának színei: a vörös a vér, a fekete az olaj, fehér a béke, a zöld pedig a remény szimbóluma. Az UAE (United Arab Emirates) szimbólumai pedig a sólyom, a teve és a Dhow.  A dhow egy speciális arab vitorlás, amelyet a mai napig is használnak, pl. a Creek folyón is itt Dubaiban. Szó esik a ramadánról is, ami nemsokára megkezdődik. Az arab eredetű „ramida” szóból származik, amely szárazságot, hőséget jelent. Ramadán hónapban arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamednek akaratát. A hagyomány szerint 610-ben e hónap 27. napján adta Allah a Koránt az égből Mohamed prófétának, aki a Híra hegyére vonult vissza elmélkedni és böjtölni. Az iszlám hit szerint ilyenkor a pokol kapui zárva, a démonok leláncolva vannak, így e hónap a nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka. Mivel az iszlám naptár rövidebb, mint az általunk használt Gergely-naptár, így az ünnep ahhoz képest folyamatosan vándorol, évről évre más időpontra, általában 11 nappal korábbra esik, mint az előző évben. A böjt kezdetét hagyományosan úgy határozzák meg, hogy az előző, sabán hónap végén nagy hitű, megbízható emberek hiteles tanúk előtt igazolják, hogy a Holdat látni lehet. Ugyanezt az eljárást követik a böjti hónap végén is. Egy-egy felhős éjszaka vagy éles szemű muzulmán így akár napokkal is meghosszabbíthatja vagy megrövidítheti a böjtöt. 2011-ben augusztus 1–29, 2012-ben július 20 - augusztus 18 között ünneplik. Ebben az időszakban különösen tiszteletben kell tartani az iszlám szokásokat, nem szabad muszlimok szeme láttára enni, inni és dohányozni sem. Gyakorlatilag a legjobb, amit tehet az ember, hogy kivesz egy kis szabit, elutazik és hagyja őket böjtölni békességben.

Szó esik még sok mindenről, de ezek egy része ipari titok, másik része meg csak szimplán uncsi, úgyhogy ezzel nem traktálom a kedves olvasót. Legyen elég annyi, hogy a nap végére tisztában vagyunk a jogainkkal és kötelességeinkkel, ismerjük a cég működését, tudjuk kik a főmuftik, és azt is tudjuk, hogy milyen orvosi vizsgálatokon és egyéb adminisztratív folyamatokon kell átesnünk a jövőben. Áhhh, és még mielőtt elfelejteném: tiszteletét tette nálunk az az úriember is, aki gyakorlatilag operatív szempontból a cég első embere. Egy amerikai, jó középkorú, nagyon laza, nagyon közvetlen ember a nagyfőnök, leugrott hozzánk egy kis időre és igazán rokonszenves volt az üdvözlése. Még egy jó pont. Délután 3 körül végzünk, irány a hotel és a tetőmedence, napozás, úszás. Mert megérdemeljük. A hotelről már említettem, hogy nagyon elegáns és impozáns, de otthonos is. A személyzetet is lassacskán megismerjük, és nem lehet egy rossz szót sem mondani rájuk. Közvetlenek, udvariasak és végtelenül segítőkészek. Az egy dolog, hogy kapjuk a jeges vizet fent a medencénél, mert nagyon nagyon süt a nap és pótolni kell a folyadékot, azonban én is meglepődtem, amikor az úszómester bácsi egy nagy műanyag tárolóból jégbe hűtött frissítő kendőket osztogatott, hogy azzal töröljük le felhevült testünkről a verejtéket. Ismét eszembe jut a reggeli dal - What a difference a day makes...

Most búcsúzom, de holnap ígérem jön az újabb rész, ott már kicsit felgyorsulok és mesélek a városról, a napirendünkről, a lakáskeresés viszontagságairól, és arról, hogy hogyan veszett el a kézitáskám, benne minden irattal és hogyan került meg sértetlenül. Köszönöm mindenkinek a türelmet és azt, hogy továbbra is olvastok!

-Meghoztam a maszturbátor kulcsát.

-Mit hozott meg?

-A maszturbátor kulcsát. Önök kértek kulcsot a maszturbátorhoz...

-Miről beszél?

-A maszturbátor...

A fenti dialógus angolul zajlott le Ildikó és az egyik bangladesi, vagy nepáli, vagy sri-lankai származású hotel alkalmazott között. Mivel az apartmanokban van egy úgynevezett fő hálószoba és egy másod hálószoba és ezek külön zárhatóak, Ildiék úgy gondolták, hogy kérnek egy-egy kulcsot. Le is telefonáltak a recepcióra, hogy kérjenek egy kulcsot a fő hálószobához, ami valahogy így hangzik: I would like to request a key for the master bedroom. Na a maszterbedrúmból lett maszturbátor az akcentus miatt. Ez még sokszor fog itt problémát okozni, mert nagyon sok az indiai, nepáli, bangladesi munkavállaló. Aranyos, alázatos, jó emeberek ezek, többnyire hotelek, éttermek személyzeteként találnak munkát, szorgalamasak és megbízhatóak is, csak az akcentusuk, mintha egy frissen elkészült, forró pacalpörköltet forgatnának a szájukban beszéd közben... Nagyon vicces, egy órás stand-up comedy előadást símán meg lehetne tölteni ilyen sztorikkal.

Szombat van, nem kell semmit csinálnunk, az induction day vasárnap kezdődik. Iszlám ország lévén a hétvége nem szombat-vasárnap, hanem péntek-szombat és vasárnap már újra megy az élet, nyitva vannak a hivatalok, stb... Nem aludtam bucira a fejem, majdnem reggel 5-ig voltunk ébren, és 11-kor meg arra ébredtem, hogy belefagyott a nyál a számba, úgy hűt a légkondi. Zuhany, reggeli és összeverődik a kis csapat, elhatározzuk, hogy elmegyünk vásárolni, feltöltjük a hűtőket. A szállást a cég állja, de az ellátásról magunknak kell gondoskodnunk. Hamar kiderítjük, hogy van egy LuLu nevű szupermarket, ami olcsó is, jó is. (Apropó szupermarket, még az előző éjjel hajnalban elfogyott az üdítő, meg a többieknek kellett cigi, úgyhogy testületileg lementünk a szálloda mellett levő kis boltba, ahonnan egyébként szobába szállítást is lehet kérni, csak fel kell hívni őket, leadni a rendelést és pár perc múlva felhozzák a szajrét. Nem bonyolult itt az élet.) Nos, lecsattogunk a lobbyba, Ildivel és Andival és a magyar maffia megkezdi Dubai szemrevételezését a bevásárlás szempontjából. Már jön is a taxi, mondjuk a LuLuba szeretnénk menni. Na, de melyikbe? - érkezik a kérdés. Erre nem voltunk felkészülve, legyen a legközelebbi. Autózunk vagy 10 percet, majd megállunk a LuLu előtt, a taxióra 12 dirhamot mutat. Igen, ez 600 Ft. Ezt nem hiszem el.

A LuLu tulajdonképpen a helyi Spar, vagy Coop, vagy valami ilyesmi. Nem túl nagy, de nem is kicsi, lehet itt kapni mindent, amire csak egy nagy bevásárláskor szükség lehet. Én gondos voltam, még szegeden megvettem bizonyos dolgokat, amiket itt biztosan nem lehet majd kapni. Pl. a kedvenc 3 az 1-ben instant kávémat. Akcióban volt 489 forint otthon. Itt is lehet kapni, de jó. Csak itt 300 Ft. akció nélkül. Na de az a finom, csupa természetes anyagból készült instant tésztás leves, csípős marhahús ízesítéssel... na az biztos nincs itt. De... az is van. Neeeem, nem akarom elhinni, hogy pont feleannyiba kerül, mint a szegedi hipermarketben.... 5 literes ásványvíz, 2 dirham. 100 Ft. 3 kg-os mosópor, ajándék 1 literes mosogatószerrel, 900 forint, ha átszámolom. De már nem számolok át semmit, mert annyira olcsó minden. A végén 6 nagy zacskónyi cuccal távozok a kasszától, a számlán 80 dirham. 4000 Ft. Hogy ki voltam akadva, hogy Németország után Norvégia milyen drága, amikor tavaly átköltöztünk... Na ehhez képest Németország is drága. Fizetünk, megjelenik Mr. Nepal/Bangladesh/India, bepakol mindent a szatyrokba, amiért nem kell fizetni, a szatyrokat bepakolja a bevásárló kocsiba és megkérdezi, hogy foghat-e nekünk egy taxit. Megköszönjük, kell a kocsi, igen. Megjön a taxi (megint egy Toyota Camry, úgy tűnik a helyi taxitársaság 3 gyárral kötött szerződést, mert csak Camry, Hyundai Sonata, vagy Nissan Altima a taxi Dubaiban) a csomagjainkat átpakolják a csomagtartóba, ajtó kinyit, magyar maffia beül. "To the Taj Palace please!" "Yes, Sir. Is the temperature ok sir, or you want some more aircondition, sir?" Húha, de "nehéz" lesz ezt megszokni...

Délután körbejárom a szabadidős lehetőségeket a hotelban. A tetőmedence, nagyon kellemes, nem túl nagy, de egy lélek sincs fent, mondjuk a 40 fok feletti hőségben nem csodálom. Este 10-ig lehet csobbanni és a tetőről csodás kilátás nyílik Dubaira. Látszik a Burj Khalifa, a Burj al Arab, a Marina felhőkarcolói és a szomszédos emírség, Sharjah is. A fitnesz terem is ingyenes, és van szauna, valamint térítés ellenében különféle masszázs is. Azt nem merem megkérdezni, hogy a happy ending is benne van-e az árban... :)

Este borotválkozás, gyors vasalás, meg az iratok összeszedése, aztán bezuhanok az ágyba. Holnap kezdődik az első igazi, hivatalos nap a tréningből. A következő részből ki fog derülni milyen volt. Hamarosan folytatom...

Tudom, tudom, már itt a hétvége és én még a múlt heti megérkezés történetét sem tudtam befejezni... Kicsit felgyorsultak közben az események, és sajnos választanom kellett, vagy blogot írok, 4 órát alszom és másnap nem túl bizalom gerjesztő fejjel megyek a képzésre, vagy tanulok, 4 órát alszom, a fejem optikája sem lesz sokkal jobb, viszont készülök a reggeli villám vizsgákra. Hosszas és alapos mérlegelés, valamint reprezentatív felmérések elvégzése után döntöttem utóbbi mellett, tekintettel arra, hogy a luxuskörülmények ellenére sem szabad elfelejteni, hogy tanulni és aztán dolgozni, nem pedig vakációzni jöttem ide. Vakációzni majd megyek szépen haza Szegedre, csak győzzek elég pénzt gyűjteni (Dubai nagyon olcsó, de erről majd később).

Nos, megvolt Bécs, megvolt az iderepülés, kiszálltunk, csomagokat felvettük, aztán a sofőr tőlem elvette..., azt hiszem innen lehet folytatni a sztorit.

Gondolom a tisztelt olvasóval is előferdült már az a nem túl kellemes élmény, amikor a 220 fokra hevített sütő ajtaját kinyitva ellenőrzi, mondjuk a sült csirke állapotát, vajon készen van-e már... Hasonló élmény elhagyni a Dubai reptér klimatizált terminálját és kilépni az utcára. Olyan 37 fok lehet, pedig éjfél elmúlt. A hatalmas beton felületek csak úgy hányják vissza a forróságot, amit napközben elnyeltek és a közel 80 %-os páratartalom sem segít sokat. Kis csapatunk a fedett parkolók felé veszi az irányt, gyorsan meg is találjuk a kocsikat, amik járó motorral várnak minket, hogy az utasteret folyamatosan hűtse a klímaberendezés. A parkolóházban található autóállományon gyorsan végignézve már világos, hogy itt nem az Európában megszokott utcakép fog fogadni. Amerikai Fordok, Lincoln, Chevrolet (igazi, nem a Koreából importált verzió), Lexus, Infiniti, Cadillac, és az európai prémiumok, S Merci, BMW 7-es, Audi A8 határozzák meg az itteni autóflotta gerincét. Az autók többsége fehér, vagy nagyon világos színű ( pl .fehér), vajon miért... A mi sofőrjeink 2 db Ford Flex-szel várnak minket, egy egy nagyon amerikai találmány, se nem kombi, se nem SUV, valahol a kettő között, mindenesetre óriási, könnyedén elnyeli a csomagjainkat. Nyílnak az ajtók, beülünk. Bent halk zene, bőr ülés, kellemes hűvös, és jégbe hűtött ásványvíz fogad minket. Hm, első benyomásnak nem rossz. Elindulunk, kiérünk a parkolóházból, nagy a csend. Senki nem beszél. Csak nézünk. Autóink kihajtanak a reptérről kivezető főútra, 6-7 sávos utak, olyan simaságúra aszfaltozva, amit a magyar építőipar SOHA nem fog tudni megvalósítani. Körülöttünk hatalmas épületek, felhőkarcolók, és rengeteg autó. A taxik sávról sávra cikáznak, van belőlük vagy 150 darab egy 1 kilométeres szakaszon. Itt ott feltűnik egy-egy komolyabb Ferrari, Koenigsegg, Corvette, vagy Hummer. Szépen haladunk a forgalommal a belváros felé. Ahogy kanyarodik az út, felderengenek egy hatalmas épület fényei. A Burj Khalifa Tower. A világ legmagasabb épületét látom magam előtt, persze jó 10-15 km-es távolságban, de a méretek így is felfoghatatlanok. Csak mosolygok, nem tudok mit tenni mást, itt vagyok Dubaiban, reggel még a kis hálószobámban ébredtem Szegeden, most meg a Burj Khalifa villódzó fényei alatt haladunk a hotel felé. Nagyon más ez a világ. De nagyon befogadható. Éreztem már ezt egyszer, évekkel ezelőtt, szintén egy nagyon új világba csöppentem, de rögtön otthonos volt, most ugyanez az érzés ragad el. Azt mondják az ember megjegyzi, hogy hol élt az előző karmáiban. Ha ez igaz, akkor én tuti éltem az Arab félszigeten, még csak fél órája vagyok itt, de már úgy érzem, hogy otthon vagyok. Miközben ezen kattogok autónk begördül a Taj Palace Hotel Dubai elé. Ez lesz az otthonunk a következő 1 hónapban, amíg a képzés tart. Ezt a cég biztosítja, másodmagunkkal leszünk elszállásolva. Én annyit tudok, hogy egy spanyol fiú lesz a lakótársam. Sajnos nem Javier, akivel még Prágában a felvételin ismerkedtem meg, pedig ő milyen jó fej volt, ráadásul a repülős múltunk is ugyanannál az európai fapadosnál kezdődött. Annyit tudok, hogy a lakótársam neve Francisco, nemsokára kiderül kit is rejt ez a név. A portás közben kinyitja a kocsiajtót, a meleg ismét arcon csap, kiszállnak a lányok is, a londinerek közben a csomagjainkat rakodják. Kapunk egy sorszámot, a csomagokat majd utánunk hozzák az apartmanokba. A lobby-ba lépve gyorsan felfogom, hogy ez itt nem a tunéziai/török/egyiptomi 5 csillag, ami európai mércével maximum 4 szokott lenni. Ez itt 5 darab olyan csillag, amely a földgolyó bármely részén annyinak számít. Nagy terek, harapható a tisztaság, rengeteg a személyzet, visszafogottan elegáns berendezés, halk zene, hangulatos fények. És márvány. Mindenhol. De mégsem az a feszélyező atmoszféra, amiben az ember még arra is odafigyel, hogy alkalomhoz illően veszi-e a levegőt. Egy gyors 10 perc, amíg becsekkolunk, megkapjuk a szobaszámokat, irány a lift. Én a kilencediken lakom, az épület hátsó szárnyában. Egy hosszú folyosón kell végigmenni a hátsó felvonókhoz. Az odavezető úton van szerencsém megszemlélni a szálloda éttermeit: egy japán, egy török, egy indiai és egy európai konyhát képviselő egységben csillapíthatom éhségemet, ha úgy döntök. Na persze, majd biztos egy Dubai luxusszálloda éttermében fogok ebédelni, ahol még fogpiszkálót is legfeljebb hitelre tudnék kérni... Beszállok a liftbe, irány a kilencedik. Lunch for only 55 AED, including soup, main dish and dessert - olvasom lift falán a reklámon. Ez a szálloda egyik éttermének ajánlata, 55 dirhamért leves, főétel és desszert jár. Ez durván 2750 magyar forintot jelent átszámolva, 1 AED mostanában 50 Ft. körül mozog. Hm... ide azt a fogpiszkálót, de egy csomaggal!!!

A 954-es szoba előtt állok, a kártyámat az olvasóba helyezve a kontroll lámpa zöldre vált, belépek. Hát ez nem kicsi... Egy előszobában állok, abból egyenesen nyílik egy 40 négyzetméteres nappali, balra egy amerikai konyha, teljesen berendezve. A nappaliban LCD tv, dohányzó asztal, 2 nagy fotel, egy 3 személyes kanapé, egy 4 személyes étkező, 2 személyes reggeliző pult a konyhára nyitva, süppedős szőnyegek és persze minden klimatizált. Csendben örülök, gondolom Francisco már alszik, így hajnal 2-kor. Én meg abszolút nem vagyok álmos. Persze, otthon még csak éjfél van, elfelejtettem a 2 óra időeltolódást. Na jó nézzük meg az erkélyt... nyitnám az ajtót, de az nyílik magától és ott áll Javier. Hát Te meg???? Nagy pacsizás, megöleljük egymást. Kiderül, ő Francisco, de a Javier-t használja, mint jó spanyol, van 4-5 nevük aztán kiválasztják melyiket akarják használni. Kiderül, ő már pénteken hajnalban megérkezett. Az is kiderül hogy amit láttam a "lakásból" az semmi, 165 négyzetméter a teljes területe, mindenkinek saját, nagy hálószobája van, külön fürdőszobával és még van egy vendég fürdőszoba, és egy kis extra szoba, az is fürdőszobával. Tehát összesen 3 háló, 4 fürdőszoba, minden szobában saját vezérlésű légkondi, LCD Tv, hálószobákhoz vezető folyosón pedig beépített garderobe, mosógéppel, szárítógéppel, vasalóval. És egy kb 35 négyzetméteres balkon. A 11-ik emeleten Spa, masszázs, tetőmedence, jacuzzi és fitnesz terem vár majd minket minden nap, ha visszaértünk a training-ről. Egy pillanatra beugranak a 4 évvel ezelőtti Írországba érkezésem első momentumai, amikor is esett az eső, busszal mentem ki a reptérről egy kimondhatatlan nevű kis faluba a szállásadómhoz, ahol volt egy luknyi szobám és reggel a főbérlő macskája az én vécémbe pisilt négykézláb...

Megérkeznek a bőröndök közben, a kis 155 centis bangladesi londiner bevonszolja a fejletlenebb országokban első csapásmérő fegyvernek is kiválóan beváló bőröndjeimet. Adok neki 2 dirhamot, lelkendezik és megkérdezi kipakolhat-e a szekrénybe. Bár egyetértek azzal, hogy sokkal több férfi hagyná el az otthonát, ha tudná hogyan kell csomagolni, mégis kedvesen visszautasítom az ajánlatát és kitessékelem az ajtón. Na hol az a házipálinka? Édesapám drága ellátott útravalóval, nehogy éhen/szomjan haljon Balázska a messzi Dubaiban. Igy került a bőröndömbe 2 üveg whisky, egy üveg házipálesz és mintegy 6 kilónyi szárazkolbász és szalámi. Kipakolok gyorsan és közben Apun jár az eszem, ahogyan Bécsben elköszöntünk és hogy milyen jó is lenne most ha itt lenne, koccintanánk és látná, hogy jó helyen vagyok. Aztán a gondolataim Norvégia felé kanyarodnak, behunyom a szemem és elképzelem, hogy itt van velem Niki is, hogy neki is sikerült és együtt pakolásszuk ki ide az életünket. Istenem, de tökéletes lenne. De tökéletes helyzet nem létezik, most ezzel kell boldognak lenni, a jövőn meg majd lehet dolgozni. Gyorsan kipakolászom a kis életemet a bőröndökből, és ahogyan az utolsó inget is beakasztom a szekrénybe, szimbolikusan Dubai lakossá válok. Na erre inni kell. Közben megérkezik Ildi is, és itt van Irene, egy spanyol lány, ő az egyik Gulf térségbeli nagy légitársaságnak repült korábban, velük és Javier-val ülünk ki a teraszra beszélgetni. Hajnal 4 óra van, 32 fok. Dubaiban ülök egy szálloda teraszán a leendő kollégákkal. Az új fejezet elkezdődött.

Dubai International Airport, 2011.05.21. 00:03 Amikor az ember egyszerre sokat utazik, vagy egy nap alatt sok minden történik vele, hajlamos azt hinni, hogy a reggel már legalább egy hete volt, más esetben csak szimplán irreálisnak tűnik a valóság tapasztalása. Ahogyan állok itt a sorban az útlevél kezelésre várva, azon tűnődöm, hogy meddig lehet feszegetni az emberi agy/lélek befogadóképességének határait. A válasz gyorsan meg is érkezik, ahogyan körülnézek a legalább 70 különböző országból érkezett várakozó tömegben: minden csak nézőpont kérdése. Mondják: kicsi a Világ. Ezt megcáfolnám most, a Világ nagyon is nagy, csak van elég repülőjárat meg elég csatlakozás, és ilyen szép nagy olvasztótégelyek, mint Dubai, vagy London, vagy L.A, ahol összeverődik a nép egy relatíve kis területen, mint mondjuk ez a reptér. A legszebb az egészben az, hogy nagyon nem érzem magam furcsán ettől az egésztől. Állok ebben a gigantikus, laboratóriumi tisztaságú, csillogó-villogó "világnépesség elosztó központban" (tudom, hogy nincs ilyen szó, majd megtárgyalom Grétsy Úrral), ahol mellettem, mögöttem, előttem Fülöp szigeteki, bangladesi, amerikai, kínai és még ki tudja milyen ország szülöttei... Mindenki figyel a másikra, nincs tülekedés, nincs lökdösődés, halad a sor. A helyi hivatalnokok mind fehér burnuszban, mintha egy-egy sejk pecsételné be az útlevelet. De nem pecsételi, mert kiderül, hogy rossz sorban állunk, először eye-scan, azaz egy pupilla szkenner vizsgálaton kell megjelenni. Ki a sorból, vissza az információs táblához, aha, jobbra az épület végén van a hely, amit keresnünk kell. Akkor séta...

Mire visszaérünk, további 15 járat leszállt, azaz ennyiszer 300 utassal több várakozik, de folyamatosan nyitják az újabb folyosókat, így hamar a csomagszállító szalagoknál vagyunk. Pár perc alatt mindenki összeszedi, amit Bécsben feladott, az én "kis" bőröndjeim is megérkeztek... Irány a szálloda. Az érkezési oldalon már várnak ránk a szálloda sofőrjei, lobogtatják a kis tábláikat, így hamar megtaláljuk őket. Miközben a csomagokat vártuk összeverődött az egész céges banda, aki a Bécsi géppel jött, jómagam és 5 leendő hölgy kollégám. Hiába Dubai a legliberálisabb emírség, azért a sofőr egyből az én kezemből veszi ki a csomagokat egy can I help you Sir kérdés társaságában... Még, hogy nem a férfi a teremtés koronája...

Idő hiányában most ennyi a második nap történéseiről, a következő bejegyzésben szó lesz a hotelről, a 35 fokos dubai éjjszakáról, az árakról, meg egy titokzatos "maszturbátorról", de senki ne gondoljon rosszra... Holnap folytatom!

2011.05.20. Vienna International Airport. A csomagok feladva, beszállókártya a kezemben. EK 128, Vienna-Dubai. Fél óra van a beszállításig. Utálok búcsúzkodni, sosem volt az erősségem. Ilyenkor úgy érzem, hogy hirtelen minden érzést, minden ki nem mondott gondolatot abban az egy pillanatban kellene szabadjára engedni, vélt, vagy valós hibákért elnézést kérni, felhívni vagy ötszáz családtagot, ismerőst, barátot... De nem. Apu áll velem szemben, szemében az aggodalom, a szerető féltés és a fájdalom, hogy 4 év után újra egy reptér, újra egy búcsú és én újra elmegyek. Ezúttal keletnek. Akkor, 2007-ben egy aprócska hazai regionális reptér volt a búcsú helyszíne, de nagyon más körülmények között. Azóta sok minden történt, beleszerettem a hivatásomba, a hivatásomnak köszönhetően egy csodás szegedi lányba, akivel társak, kollégák és vándorok lettünk, elvesztettem számomra pótolhatatlan családtagokat és sajnos barátokat is.

Most, 4 év elteltével, immár a nemzetközi aviatikában tapasztalt szakemberként újra útnak indulok. Az okokat nem részletezem, aki ismer és közel áll hozzám, az tudja a háttérsztorit. Vár Dubai, egy új lehetőség, egy tiszta lap, és egy nagyon jó cég. Már csak meg kell nyomni a RESET gombot. Átölelem Aput, hirtelen jönne az a sok sok mondanivaló, el is kezdem motyogni, de elfojtja a sírás, két férfi őszinte, mély sírása, ami többet mond akármilyen szónál. "Menj Fiam..." -hüppögi és én elindulok, a többiek már túl vannak a beszállókártya ellenőrzésen, mennem kell utánuk. Az üvegfal mögül még egymásra nézünk, integetek és akkor abban a percben megjön az az érzés, amit annyira vártam, hogy érezzek és nem jött az utazást megelőző hetekben. Az érzés, hogy minden rendben lesz. Hogy tényleg ez történik. Most. Velem. Megyek Dubaiba. Elönt az adrenalin, mosolygok és szaladok a többiek után. A többiek: Ildi, Andi és Grati, leendő kolléganőim, akikkel összevártuk egymást a reptéren. (A félreértések elkerülése érdekében: nem Vas megyei dialektusban akartam megfogalmazni, hogy tettlegességig fajult a becsekkolás Bécsben.)

Gyorsan megtaláljuk a beszállító kaput, bő 200 ember vár, de már halad a sor, mint valami színes, karneváli pingvincsorda, úgy topognak a világ szinte minden kultúráját képviselő utasok a Boeing 777-es repülőgépbe. 4427 km, 5 óra repülés vár ránk egy teljesen idegen világba. A beszállítás és üléskeresés, csomag elhelyezés kérdését most nem részletezem, aki repült úgyis tudja, hogy nem ez a légi turizmus legvonzóbb 10 perce, de túl voltunk rajta gyorsan és zökkenőmentesen. Helyi idő szerint délután 4 óra előtt pár perccel felpörögtek a gép hajtóművei, és ellentmondást nem tűrő vehemenciával elkezdtünk gyorsulni, aztán a nagy test méltóságteljesen elemelkedett a kifutópálya betonjáról. Goodbye Europe!

Légiutaskísérők rohangálnak, jön a sör, jön még egy, aztán még egy. Ráz a gép, Románia felett olyan furcsán jó az idő, nekem meg nyilván akkor kellene megszabadulnom a felesleges folyékony ballaszttól, amikor a személyzeti ülésen velem szemben ülő sztyuvi is nem a legőszintébb mosollyal az arcán csatolja be az övét a turbulencia miatt. Na persze, ismerjük ezt az érzést, több, mint 3 év fapados repkedés után csak mosolyog az ember ezen, kicsi szellő és már hopp mindenki ül is le. Na ja, de ha menni kell akkor menni kell. Persze a turbulencia nem tart örökké, ahogyan a 300 Ft-os kínai alsógatya sem, viszont lenyűgöző, ahogyan az imént említett országból származó utastársaim komolyabb sportkocsikat megszégyenítő gyorsasággal startolnak rá a toalettre, abban a milliszekundumban, hogy a kapitány kikapcsolta a biztonsági öv figyelmeztetést. Konkrétan 43. vagyok a sorban. Ez esetben még egy sört kérnék a várakozás idejére....

Fenti probléma már rég megoldódott (nem, nem kell letartóztatás veszélyével számolnom Dubaiban, rendeltetésszerűen használtam a kabin erre alkalmas helységét), amikor végre előkerülnek a szervízkocsik és elkezdődik a csorda etetése. A napi menü lazac sali, némi csirkés maszlag (a menüre Chicken Massala volt nyomtatva, szerintem elírták) karamell hab, vagy puding, vagy valami annak álcázott tárgy, meg ropogtatni való. Meg sör. És vörösbor is. Jó a kedvünk, balról Ildi, jobbról Grati ül mellettem, ők is vidámak, mennek a sztorik, a találgatások. "...és a 48 fok nappal vajon tényleg nagyon meleg lesz...?"

Dubai International Airport, helyi idő szerint 23 óra. 37 fok van. Igen, a 48 nagyon meleg lesz. A dubai reptér egy picivel nagyobb területet foglal el, mint fővárosunk összes plázája együtt véve, gyönyörű új épület. Beállunk az útlevél kezeléshez, de a sor is hosszú és közben éjfél elmúlt, így sajnos a most következő eseményekről a következő bejegyzésben olvashattok. A reklám után visszajövök...