Igen, tudom: majdnem 2 héttel le vagyok maradva... Nincs mentségem, lusta disznó vagyok és amikor visszaérek a hotelbe a tréning után inkább felmászok a tetőmedencéhez napozni és úszni, vagy beugrok a fitnesz terembe egy kicsit mozogni (amelynek következtében nem tudom másnap mozgatni a végtagjaimat, de erről majd később...). Igazság szerint mostanában sem az uszodát sem az edzőtermet nem látogattam, mivel a hétvégén az első nagy vizsgámra készültem (100%-os lett, virágokat az öltözőbe kérem küldetni...). A másik elfoglaltság, ami meglehetősen sok időt elvesz szabad óráimból: lakáskeresés. Ez nem egyszerű, legalábbis mindenképp alábecsültem a dolog nehézségét. De erről is majd később. Most lássuk mi történt a negyedik napon...
2011 május 22, Dubai, Taj Palace Hotel, 954-es apartman, hálószoba, ágy. Reggel 6 óra.
Sok mindent el lehet mondani rólam, csak azt nem hogy egy tipikus reggeli ember vagyok. Felkelek én reggel 6-kor vidáman, ha az előző nap a TV maci után már húzom a lóbőrt. Kis matekkal ki lehet számolni, hogy olyan 10 és 14 óra között mozog az alvásigényem. (Bár nem tudom mostanában a TV maci mikor kezdődik...) Erre mondják, hogy télen medve szeretnék lenni, nyáron meg pedagógus... Nos ezen a szép dubai vasárnap reggelen minden vagyok, csak friss nem. Előző este még dumaparti a többiekkel, aztán nadrág és ing vasalás egy olyan vasalóval, amivel még fogat mosni is jobban lehet, mint gyűrődéseket eltüntetni a ruháról. Nem baj, nem ijedünk meg, gőzölés következik á la Dubai. Ez a kis gyakorlat abból áll, hogy kiállok szépen a balkonra kezemben a kezelésre szánt ruhadarabbal, ez most épp egy csodás ing volt made in china. (Ezehésszá minimum!) Gyönyörködöm a Deira nevű városrész esti fényeiben, amelyhez romantikus aláfestésként a hoteltől nem messze található mecset 297 darab hangszórójából áradó "műenzim" esti imája társul. (Valdahabrallamahdavvallaaaaaaaaaaaaaaiiiiiiaiiaaaaaaaaaaeeeuuuuuuuuuuubradhalllamahhhavaaaaaaiaaaaauuuu. Allah!) Nos, pár perc elég az orientális vallási kultúra ilyenféle befogadásából ahhoz, hogy közben az ing magába szívja az esti 36 fokos levegő 99%-os páratartalmát, és máris vasalható állapotba kerüljön. Gőzölés kész, Allah is jól van, irány vissza a hűvösbe és megdolgozzuk kicsit a vasalóval. Utána még egy kis netezgetés, értelmetlen mászkálás le-föl a szobában, TV csatornák nézegetése, hűtő periodikus időközönkénti kinyitogatása, hátha közben újraprodukálta magát az doboz finom Galaxy fagyi, amit már délután felzabáltam... Így el is telik az idő és már éjfél múlt... Mars az ágyba!
Nem értem a mobiltelefon gyártók miért nem tudnak valami olyan csengőhangot kitalálni a beépített ébresztő funkcióhoz, hogy egy vonzó fiatalos női hang a következőket közli: "Kedves Balázs, szép jó reggelt, remélem jól aludtál, de most ideje elkezdeni a napot, amelyhez mi, a S..y Eric..on dolgozói olyan módon járulunk hozzá, hogy elkészítettük a finom reggelidet és kávédat, amely kint gőzölög az étkezőben!" Tuti fénysebességgel ugranék ki az ágyból. De nem! Csörög az az átkozott polifonikus tűzoltósziréna, én össze vissza kapálózok, tök sötét van, leverem a telefont az éjjeli szekrényről, azzal együtt az összes bekeretezett fényképet a szeretteimről, és még az éjszakára odakészített fél pohár víz is rám ömlik... What a difference a day makes - tartja Dinah Washington régi nótája, na ez a nap pont úgy indul, mint az elsős Pistike az iskolába, ahol tudja, hogy jól megverik a nagycsoportosok... Zuhany, közben borotválkozás (micsoda nagyszerű találmány a vízzel mosható elektromos borotva), fél kézzel törölközöm, a másikkal a kávét csinálom, a harmadikkal meg a fogamat mosom. Enni minek ilyen korán, bedobom a kávét ( "F@sz vagy fiam" - mondaná drága Apukám, ha látna...), és 7 óra 15-kor puccparádéban állok az ajtó előtt. Fél 8-kor a hotel lobby-ban tali a többiekkel és irány a HQ, azaz Headquarters, a cég főhadiszállása. A portás gyorsan fog nekünk 2 taxit, és már robogunk is a reptér felé. A dubai taxisokról tudni kell azt, hogy többségük Indiai, vagy az Indiától keletre található országokból jöttek. Van még egy tulajdonságuk azon felül, amit már az ezelőtti egyik posztomban ecseteltem (akcentus), nevezetesen az, hogy nem tudnak vezetni. Illetve tudnak, csak kicsit eklektikus stílusban. Valahogy minden taxisnak az a kényszerképzete van, hogy igenis Dubai utcáin rendezik meg a Mecsek Rally-t és a Forma 1 futamokat egyszerre. Az efféle közlekedési morál élettani hatásai abban merülnek ki, hogy mire megérkezünk HQ elé a teljes gyomortartalmam folyékony formában megjelenik a szájüregemben. A TAXI 1,2,3,4,5,6 cimű filmek összes autós üldözős jelenete a poros lába nyomába nem ér 5 perc taxizásnak Dubaiban. Nice ride... - megköszönjük a fuvart, kifizetünk valami borzalmas 20 dirhamot (egy ezres Forintban) és szépen bevonulunk a HQ épületébe. A cégről tudni kell, hogy még nincs két éves, nagyon gyorsan növekedik (2 év múlva 4-szer akkora lesz, mint most) és mint minden - a fejlődés szempontjából véve - baby cég kicsit még kialakulatlanok a körülmények. A HQ jelenleg a Dubai Airport egyik igazgatósági épületében kapott helyet, persze ideiglenesen. De már épül a szép új HQ, ami majd valamikor az év vége felé kész lesz és majd oda átköltözünk mindenestől. Most be kell érni ezzel. Na persze ez sem rossz, ha összehasonlítom az előző cégem központjával, és és föld...
Toporgunk hát az előtérben és várjuk, hogy jöjjön valaki, aki majd eligazít minket. Közben csodálattal nézzük a már aktív pilótákat, légiutas kísérőket akik épp szolgálatra jelentkeznek. Ők már túl vannak mindazon, ami nekünk még csak most kezdődik. Beterelnek minket egy közepes méretű tárgyaló terembe, ami raktár is egyben és szépen helyet foglalunk a nagy kör asztaloknál. Egy, kettő... tizenöt... Huszonnégyen vagyunk összesen. Megérkezik a mai nap házigazdája is, a HR osztály egyik vezetője, Abla. Kicsit én is kuncogtam az elején magamban, de nem, nem Ablak a neve. Ő egy hölgy. Félig liberalizált, ami annyit tesz, hogy nincs tetőtől talpig nindzsának öltöztetve, befigyel a farmer, de azért még van egy kis csador szerű kendő a fején. Abláról kiderül, hogy nagyon jó fej, itt született Dubaiban, amerikai egyetemen tanult, soha semmi köze nem volt a civil légi közlekedéshez, a céghez is csak az indulás idejére jött, de itt ragadt mert őt is megérintette az a bizonyos "kerozin illat". Jön a kötelező bemutatkozás, mindenki kap egy fehér A3-as kartonpapírt (egy hasonló Audinak azért jobban örültem volna) és van 10 percünk, hogy lerajzoljuk az életünk elmúlt 5 évét, és aztán egyenként elő is adjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mit csináltunk. Ez eltart egy darabig, vannak vicces és kevésbé vicces kis prezentációk, de alapvetően jó csapatunk lesz, ez már látszik. Vannak itt tapasztalt aviatikusok és teljesen újoncok is, 17 lány, 7 fiú. A nemzetiségeket tekintve Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Litvánia, Románia, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Kenya, Tunézia, Algéria, India, Sri Lanka és Bangladesh képviselteti magát. Egy kisebb VB-t simán rendezhetünk. A prezik után egy gyors cégbemutató, honnan indult, hová tart, piaci részesedés és a többi. Utána egy gyors kvíz arról, hogy mi mennyit tud az Arab félszigetről, a kultúráról, a vallásról, és magáról Dubairól. Kiderül, hogy mit jelentek a Emírségek zászlójának színei: a vörös a vér, a fekete az olaj, fehér a béke, a zöld pedig a remény szimbóluma. Az UAE (United Arab Emirates) szimbólumai pedig a sólyom, a teve és a Dhow. A dhow egy speciális arab vitorlás, amelyet a mai napig is használnak, pl. a Creek folyón is itt Dubaiban. Szó esik a ramadánról is, ami nemsokára megkezdődik. Az arab eredetű „ramida” szóból származik, amely szárazságot, hőséget jelent. Ramadán hónapban arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamednek akaratát. A hagyomány szerint 610-ben e hónap 27. napján adta Allah a Koránt az égből Mohamed prófétának, aki a Híra hegyére vonult vissza elmélkedni és böjtölni. Az iszlám hit szerint ilyenkor a pokol kapui zárva, a démonok leláncolva vannak, így e hónap a nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka. Mivel az iszlám naptár rövidebb, mint az általunk használt Gergely-naptár, így az ünnep ahhoz képest folyamatosan vándorol, évről évre más időpontra, általában 11 nappal korábbra esik, mint az előző évben. A böjt kezdetét hagyományosan úgy határozzák meg, hogy az előző, sabán hónap végén nagy hitű, megbízható emberek hiteles tanúk előtt igazolják, hogy a Holdat látni lehet. Ugyanezt az eljárást követik a böjti hónap végén is. Egy-egy felhős éjszaka vagy éles szemű muzulmán így akár napokkal is meghosszabbíthatja vagy megrövidítheti a böjtöt. 2011-ben augusztus 1–29, 2012-ben július 20 - augusztus 18 között ünneplik. Ebben az időszakban különösen tiszteletben kell tartani az iszlám szokásokat, nem szabad muszlimok szeme láttára enni, inni és dohányozni sem. Gyakorlatilag a legjobb, amit tehet az ember, hogy kivesz egy kis szabit, elutazik és hagyja őket böjtölni békességben.
Szó esik még sok mindenről, de ezek egy része ipari titok, másik része meg csak szimplán uncsi, úgyhogy ezzel nem traktálom a kedves olvasót. Legyen elég annyi, hogy a nap végére tisztában vagyunk a jogainkkal és kötelességeinkkel, ismerjük a cég működését, tudjuk kik a főmuftik, és azt is tudjuk, hogy milyen orvosi vizsgálatokon és egyéb adminisztratív folyamatokon kell átesnünk a jövőben. Áhhh, és még mielőtt elfelejteném: tiszteletét tette nálunk az az úriember is, aki gyakorlatilag operatív szempontból a cég első embere. Egy amerikai, jó középkorú, nagyon laza, nagyon közvetlen ember a nagyfőnök, leugrott hozzánk egy kis időre és igazán rokonszenves volt az üdvözlése. Még egy jó pont. Délután 3 körül végzünk, irány a hotel és a tetőmedence, napozás, úszás. Mert megérdemeljük. A hotelről már említettem, hogy nagyon elegáns és impozáns, de otthonos is. A személyzetet is lassacskán megismerjük, és nem lehet egy rossz szót sem mondani rájuk. Közvetlenek, udvariasak és végtelenül segítőkészek. Az egy dolog, hogy kapjuk a jeges vizet fent a medencénél, mert nagyon nagyon süt a nap és pótolni kell a folyadékot, azonban én is meglepődtem, amikor az úszómester bácsi egy nagy műanyag tárolóból jégbe hűtött frissítő kendőket osztogatott, hogy azzal töröljük le felhevült testünkről a verejtéket. Ismét eszembe jut a reggeli dal - What a difference a day makes...
Most búcsúzom, de holnap ígérem jön az újabb rész, ott már kicsit felgyorsulok és mesélek a városról, a napirendünkről, a lakáskeresés viszontagságairól, és arról, hogy hogyan veszett el a kézitáskám, benne minden irattal és hogyan került meg sértetlenül. Köszönöm mindenkinek a türelmet és azt, hogy továbbra is olvastok!
