Dubai International Airport, 2011.05.21. 00:03 Amikor az ember egyszerre sokat utazik, vagy egy nap alatt sok minden történik vele, hajlamos azt hinni, hogy a reggel már legalább egy hete volt, más esetben csak szimplán irreálisnak tűnik a valóság tapasztalása. Ahogyan állok itt a sorban az útlevél kezelésre várva, azon tűnődöm, hogy meddig lehet feszegetni az emberi agy/lélek befogadóképességének határait. A válasz gyorsan meg is érkezik, ahogyan körülnézek a legalább 70 különböző országból érkezett várakozó tömegben: minden csak nézőpont kérdése. Mondják: kicsi a Világ. Ezt megcáfolnám most, a Világ nagyon is nagy, csak van elég repülőjárat meg elég csatlakozás, és ilyen szép nagy olvasztótégelyek, mint Dubai, vagy London, vagy L.A, ahol összeverődik a nép egy relatíve kis területen, mint mondjuk ez a reptér. A legszebb az egészben az, hogy nagyon nem érzem magam furcsán ettől az egésztől. Állok ebben a gigantikus, laboratóriumi tisztaságú, csillogó-villogó "világnépesség elosztó központban" (tudom, hogy nincs ilyen szó, majd megtárgyalom Grétsy Úrral), ahol mellettem, mögöttem, előttem Fülöp szigeteki, bangladesi, amerikai, kínai és még ki tudja milyen ország szülöttei... Mindenki figyel a másikra, nincs tülekedés, nincs lökdösődés, halad a sor. A helyi hivatalnokok mind fehér burnuszban, mintha egy-egy sejk pecsételné be az útlevelet. De nem pecsételi, mert kiderül, hogy rossz sorban állunk, először eye-scan, azaz egy pupilla szkenner vizsgálaton kell megjelenni. Ki a sorból, vissza az információs táblához, aha, jobbra az épület végén van a hely, amit keresnünk kell. Akkor séta...

Mire visszaérünk, további 15 járat leszállt, azaz ennyiszer 300 utassal több várakozik, de folyamatosan nyitják az újabb folyosókat, így hamar a csomagszállító szalagoknál vagyunk. Pár perc alatt mindenki összeszedi, amit Bécsben feladott, az én "kis" bőröndjeim is megérkeztek... Irány a szálloda. Az érkezési oldalon már várnak ránk a szálloda sofőrjei, lobogtatják a kis tábláikat, így hamar megtaláljuk őket. Miközben a csomagokat vártuk összeverődött az egész céges banda, aki a Bécsi géppel jött, jómagam és 5 leendő hölgy kollégám. Hiába Dubai a legliberálisabb emírség, azért a sofőr egyből az én kezemből veszi ki a csomagokat egy can I help you Sir kérdés társaságában... Még, hogy nem a férfi a teremtés koronája...

Idő hiányában most ennyi a második nap történéseiről, a következő bejegyzésben szó lesz a hotelről, a 35 fokos dubai éjjszakáról, az árakról, meg egy titokzatos "maszturbátorról", de senki ne gondoljon rosszra... Holnap folytatom!